Ország:

Magyarország

Tárgy:

A Szabad Demokraták Szövetségének hanyatlása

Összefoglaló:

A pár hete lezajlott magyarországi önkormányzati választások egyik váratlan jelensége - a jobbközép ellenzék meglepő arányú győzelme mellett - a kisebbik kormánypárt, a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) mélyrepülése volt. A párt szinte teljesen elveszítette vidéki szavazóbázisát, régóta regnáló sikeres polgármesterei kényszerültek távozásra, és legendásan erős fővárosi pozíciói is meggyengültek. A térvesztés azonban nem előzmények nélküli: része a párt immár több, mint egy évtizede tartó hanyatlásának. Egy nemrég kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint immár a szocialistáknál is téma a meggyengült liberális partner esetleges 'lecserélése'.

Elemzés:

A nyolcvanas évek egykori ún. demokratikus ellenzékéből kinőtt Szabad Demokraták Szövetsége liberális ihletésű, erőteljes antikommunista retorikával operáló pártként lett népszerű a rendszerváltás éveiben. Az 1990-es első szabad választásokat követően - amelyen a győztes jobbközép Magyar Demokrata Fórumtól alig lemaradva 21 százalékos eredményt ért el - az SZDSZ ellenzékbe került. Az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt utódpártja, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 1990-ben súlyos választási vereséget szenvedett, s ezért egy ideig úgy tűnt, hogy az alakulóban lévő pártrendszerben hosszú távon is a Szabad Demokraták Szövetsége lesz majd a jobbközép pólus vezető váltópártja. Az SZDSZ-ben a kilencvenes évek első felében lezajlott belső harcok nyomán azonban az ideológiai értelemben újbaloldali irányultságú, elsősorban a budapesti liberális értelmiséget képviselő ún. 'kemény mag' győzedelmeskedett. Heves kultúrharcot indított a jobbközép koalíció ellen, és 1992-től fokozatosan nyitott a posztkommunista MSZP felé is. A jobbközép kormánnyal és a végül elsöprő győzelmet arató szocialistákkal szemben egyaránt kampány folytató SZDSZ az 1994-es választásokon - 20 százalékos eredményével - lényegében a négy évvel korábbi teljesítményét hozta. Ezt követően azonban az előzetes fogadkozások ellenére koalícióra lépett az MSZP-vel - ráadásul koalíciós kényszer nélkül, hiszen a szocialisták önmagukban is megszerezték a mandátumok abszolút többségét. A posztkommunista párttal kötött koalíció ténye és az 1994-1998-as kormányzati ciklusban megvalósított politika nagy mértékben erodálta az SZDSZ népszerűségét többségében hagyományosan antikommunista szavazótáborában. A párt elveszítette támogatóinak csaknem kétharmadát, akik túlnyomórészt a továbbra is rendszerváltó programmal fellépő, jobbközép irányba elmozduló Fideszhez vándoroltak át. Az SZDSZ így 1998-ban kevesebb, mint nyolc százalékot kapott az országgyűlési választásokon.

A kudarccal az SZDSZ elveszítette a rendszerváltás időszakában játszott vezető szerepét, és kispárttá vált. A csapást azóta sem sikerült kihevernie - főképpen azért, mert a pártrendszer végül nem a kezdetben valószínűsített liberális-konzervatív, hanem a posztkommunista-antikommunista törésvonal mentén stabilizálódott. A szabad demokraták e választóvonalat átlépve tartósan lekötötték magukat a domináns posztkommunista utódpárt, a Magyar Szocialista Párt mellett. Tendenciaszerű hanyatlását az SZDSZ többek között éppen annak köszönheti, hogy a kontinens számos liberális pártjától eltérően kizárólag a baloldal felé koalícióképes (1994 és 2002 után 2006-ban már a harmadik MSZP-SZDSZ-kormány alakult), miközben jobbközép irányába hermetikusan zár. A pártrendszer kétpólusúvá válásának kíméletlen logikája miatt a túlerőben lévő szocialisták 'ölelése' fokozatosan az SZDSZ elszürkülését hozta: a 2002-es választásokon éppen sikerült átlépnie az öt százalékos parlamenti küszöböt, ami - a hajdani, egymilliót is jóval meghaladó szavazótáborhoz képest - immár alig több, mint háromszázezer támogatót jelentett. Különállásának demonstrálására a párt az elmúlt években rétegtémák (pl. melegjogok, drogliberalizáció) megjelenítésével próbált betörni a két nagy párt által uralt kommunikációs térbe, néha pedig kampányszerűen szembeszállt az MSZP törekvéseivel. Utóbbira példa a tavaly nyári köztársasági elnökválasztás koalíciós fiaskója, amikor a szocialista jelölt sikere az SZDSZ-es képviselők ellenállásán bukott meg. Ez azonban nem volt elég a szavazóbázis jelentős növeléséhez. Ráadásul a Medgyessy Péter megbuktatása után 2004-ben a miniszterelnöki székbe emelkedő Gyurcsány Ferenc - a szocialista párt addigi vezető politikusaitól eltérően - az SZDSZ törzsszavazóinak számító budapesti liberális értelmiséget is nagyobb sikerrel tudta megszólítani.

Az elfásulás és a korrupciós ügyek mellett erkölcsi értelemben is súlyos csapást mért a pártra 2002 nyarán az ún. D-209-es ügy. Amikor alig egy héttel Medgyessy Péter kormányának beiktatása után kiderült, hogy a miniszterelnök a pártállami rendszerben a politikai rendőrség szigorúan titkos állományú tisztje volt, az SZDSZ rövid hezitálás után bizalmáról biztosította a miniszterelnököt. Ez a döntés a párt antikommunista mítoszának végleges felélését jelentette, és hatására a meghatározó szerepet játszó értelmiségi holdudvar egy része is eltávolodott a szabad demokratáktól: a párt 'atyjának' is tekintett Kis János filozófus például ekkor lépett ki az SZDSZ-ből. A szocialistáknak való kiszolgáltatottság fokozódását mi sem mutatja jobban, mint hogy Gyurcsány Ferenc ominózus titkos beszédének egy hónappal ezelőtti kiszivárgása - amely erkölcsi értelemben a D-209-es ügynél is nagyobb válságot idézett elő a magyar közéletben - már hezitálást sem váltott ki az SZDSZ-nél, és a párt rögtön teljes mellszélességgel kiállt a miniszterelnök mellett.

Bár a 2006 áprilisi országgyűlési választásokon az SZDSZ hat százalékos eredménnyel pár tízezerrel több szavazatot kapott, mint négy évvel korábban, a halovány siker átmenetinek bizonyult. Az október 1-jei önkormányzati választások azt mutatták, hogy a kisebbik kormánypártot fokozottan büntették a választók. Vidéken az SZDSZ befolyása minimálisra zsugorodott. Az eddigi tíz helyett mindössze hat megyei közgyűlésbe sikerült bejutnia. Megyei jogú városokat (Békéscsaba, Veszprém) hosszú ideje vezető népszerű szabad demokrata polgármestereket győztek le a Fidesz támogatásával indult - gyakorlatilag ismeretlen - jelöltek, s ezzel jelentősebb vidéki település nem is maradt SZDSZ-es irányítás alatt. A párt fellegvárának számító Budapesten is kínos veszteségeket szenvedtek el a szabad demokraták. Listájuk negyven százalékkal kapott kevesebb szavazatot, mint négy évvel ezelőtt, s ennek megfelelően a Fővárosi Közgyűlésben pengeélen táncoló - a főpolgármester szavazatával egy fős többséggel rendelkező - MSZP-SZDSZ-koalícióban a szocialisták fölénye is sokkal erősebben érvényesül majd. Korábban a párt húzóemberének számító, a rendszerváltás óta a főpolgármesteri tisztséget betöltő Demszky Gábor is inkább tehernek bizonyult az SZDSZ vállán az idei választások alkalmával. A tizenhat év alatt igencsak megkopott Demszky Gábor ugyan győzni tudott, de az előrejelzésekre rácáfolva másfél százalékpontnyira megközelítette az ellenzék jelöltje, Tarlós István.

Következtetés:

Az SZDSZ-t közel egy évtizede irányító Kuncze Gábor már a választások utáni napon bejelentette, hogy nem indul újra a tavaszi tisztújításon, amely tény már önmagában is a belső válság biztos jele. Utódlásáért kemény küzdelem várható az eddig a belső ellenzék legismertebb személyiségeként nyilvántartott veterán Fodor Gábor, illetve a Gyurcsány kedvencének számító 'külsős', Kóka János gazdasági miniszter között. Különösen az utóbbi felülkerekedése esetén kérdéses az SZDSZ túlélése önálló pártként. E tekintetben intő jel, hogy egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese - utalva arra, hogy az önkormányzati választások eredményeképp az SZDSZ 'országos kispártból budapesti középpárttá' minősült vissza - kollégái előtt arról elmélkedett, hogy lassan meg kellene fontolni a liberális koalíciós partner 'lecserélését' a némileg megerősödött MDF-re. Bár e forgatókönyv megvalósulásának esélye jelenleg nem túl nagy, jól jelzi az egykor magát rendszerváltóként definiáló liberális párt mély válságát.