Ország:

Egyesült Államok

Tárgy:

Barack Obama elnökké választásának okai

Összefoglalás:

Egy valóban történelmi jellegű választás zajlott le az Egyesült Államokban 2008. november 4-én: az ország történetében először egy - részben - afro-amerikai politikust választottak elnöknek. Az előző negyvenhárom elnök mindegyike - egyetlen kivétellel - fehér, angolszász és protestáns férfi volt (John F. Kennedy katolikus volt). Barack Obama győzelme majdnem eldöntött tény volt, különösen az októberi pénzügyi összeomlást követően. Az idei elnök- és kongresszusi választás a demokratáknak kedvezett, és szinte a választási időszak kezdete óta, beleértve az előválasztásokat is, a többség úgy vélte: kizárólag a demokraták veszíthetik el a választást.

A republikánus elnökjelölt mindvégig esélytelenül küzdött. Alig akadt olyan tényező, amely John McCaint segítette volna, aki - személyiségéhez hűen - derekasan harcolt és a hátrányos helyzetből is szinte mindent kihozott. Végül azonban el kellett ismernie a vereségét. Tágabb értelemben a Republikánus Párt - annak ellenére, hogy komoly vereséget szenvedett mindkét fronton - hosszú távon nyerhet: a párt megújításáról 2012 helyett már most elkezdődhet a komoly gondolkodás.

Elemzés:

A demokrata elnökjelöltnek nagyon kedvezett a helyzet 2008-ban, mert az embereknek nagyjából nyolcvan százaléka 'változást' akart - bármit is értett ez alatt. Obama választási csapata helyesen mérte fel, hogy ez a szó szerepeljen mind a rendkívül jól szervezett Clinton-gépezet, mind a John McCain elleni országos kampány középpontjában.

A Barack Obama győzelmét lehetővé tévő legfontosabb tényezők:

Filozófiai. Azok a konzervatív eszmék, amelyek révén a republikánusok az utóbbi negyven év elnökválasztásai során kiemelkedően jól szerepeltek (az 1968 óta tartott tíz elnökválasztás közül hetet megnyertek) többnyire elvesztették vonzerejüket a társadalom több csoportja számára. Leginkább a neoliberális gazdaságpolitika említhető ebben az összefüggésben. Az amerikai választók egyre nagyobb része véli úgy, hogy a kínálat-oldali gazdaságpolitika a maga adócsökkentésével - amely elsősorban a magasabb jövedelmi kategóriákban található embereknek kedvezett - alapvetően nem igazságos, és a gazdagság egyenlőbb alapon való elosztását kívánják. A központi szabályozás megszüntetése számos területen ugyancsak súlyos bírálatok tárgyává lett egy sor, emblematikusnak számító pénzintézet összeomlásakor.

Társadalmi. Miközben 2000-ben és 2004-ben nagyjából ugyanannyi ember vallotta magát demokratának és republikánusnak, jelenleg az előbbiek körülbelül 10 százalékpontos előnyt élveznek az utóbbiakkal szemben. A változást részben demográfiai okokra lehet visszavezetni: a hagyományosan inkább demokrata érzelmű etnikai kisebbségek - elsősorban az afro-amerikaiak és a latinók - most a korábbinál nagyobb választói csoportot alkotnak. Az Obama-csapat ugyanakkor különlegesen nagy figyelmet szentelt a fiatalok, mindenekelőtt az először szavazók mozgosítására; a 18-32 év közöttiek a történelmi tapasztalatok alapján inkább támogatják a liberális demokrata jelölteket, mint a konzervatív republikánusokat.

A demokrata szavazók nagyobb része támogatta fenntartás nélkül a saját jelöltjét, mint a republikánusok a sajátjukat. Különösen a vallási konzervatívok ('újjászületett' keresztények, keresztény cionisták, stb.) viseltettek fenntartásokkal John McCainnel szemben. Igaz, Sarah Palin kormányzó alelnöki jelölése sokakat visszahódított ebből a csoportból, ám azon az áron, hogy egy másik kulcsfontosságú választói csoportot, a függetleneket elidegenítette. Ráadásul a republikánus kampánystratégák túlbecsülték Palin abbéli kormányzó képességét, hogy magához vonzza Hillary Clinton kiábrándult támogatóit. Nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a két női polititkus gyökeresen eltérő modellt képvisel a női választók szemében.

Egyes politikai kérdések. A legtöbb embert foglalkoztató kérdések azok voltak, amelyek hagyományosan a Demokrata Párt erősségei. Az egész választási ciklus alatt a megkérdezetteknek közel kétharmada a gazdaságot jelölte meg a legfontosabb kérdésnek, s a demokratákat az emberek többsége rátermettebbeknek vélte a republikánusoknál e kérdés kezelésében. Azok az ügyek, amelyekben hagyományosan a republikánusok erősebbek, elsősorban a védelem és a nemzetbiztonság, végül is nem játszottak olyan kiemelekdő szerepet a választók szerint, mint ahogy egyes republikánus kampánystratégák eredetileg gondolták. A sors iróniája, hogy a Bush-kormányzat kevés sikere közül az egyik, nevezetesen hogy a 2001. szeptember 11-i támadásokhoz hasonlókat sikerült megakadályoznia, feltehetően a demokratákat segítette olyan módon, hogy a kérdést kikerült a reflektorfényből. Továbbá: a demokraták a hagyományosan republikánus 'érték'-kérdésekben is behatoltak az ellenfél térfelére. A 2006-os (Chuck Schumer szenátor és Rahm Emanuel által tervezett) kongresszusi választási sikerek megerősítették azt a demokrata stratégiát, hogy társadalmilag konzervatív, például, 'életpárti' jelölteket indítsanak olyan republikánus bástyának számító államokban is, mint például Mississippi.

Kampánystratégia. Az Obama-csapat szinte hibátlan kampányt folytatott kezdettől fogva. Először sikerült legyőzniük a Clinton-házaspárt, akik sokak szerint az utóbbi évek leghatékonyabb politikai gépezetét hozták létre, majd sikeresen folytatták gondosan megtervezett és hűvösen józan kampányukat a republikánusok ellen is. Így például amikor John McCain a pénzügyi összeomlás elején bejelentette, hogy felfüggeszti kampányát és Washingtonba repült, Barack Obama taktikusan kivárt és nem pocsékolta politikai tőkéjét egy mindenképpen népszerűtlen ügyre. Az Obama-csapat 'kifárasztásos' hadjáratot folytatott John McCain ellen.

Barack Obama azt követően, hogy eredeti álláspontjával ellentétben nem - kiadási plafont is jelentő - szövetségi pénzből finanszírozta kampányát, korábban soha nem látott mennyiségű pénzt gyűjtött össze. Ez lehetővé tette számára - a fő kampánymenedzsere, David Axelrod által kitalált - ún. 50-államos kampányt. Olyan biztosnak számító republikánus államokban is versenyezezhetett, amelyekben csekély esélye volt. Ez a stratégia arra kényszerítette John McCaint, hogy olyan államokban is költsön a rendelkezésére álló kisebb forrásokból, amelyekben eredetileg nem kívánt. Ugyanakkor a másik oldalon a republikánus kampány távol állt attól, hogy hatékony és jól szervezett legyen. Az üzenet, a stratégia, a tanácsadók körének meglehetősen gyakori változása, valamint a bármely politikai kampányban szükségszerűen fellépő belső ellentétek jóval a választás előtt a felszínre kerültek a republikánus táborban.

Személyes vetélkedés. Az amerikai elnökválasztások az utóbbi időben egyfajta 'szépségversennyé' váltak (degradálódtak). A jelöltek fizikai megjelenése és az 'élettörténetük' egyre nagyobb szerepet játszik a választók szemében, akiknek a többsége, nagyjából három-ötödük, távolról sincs tisztában a jelöltek politikai programjával. Barack Obama Martin Luther King. Jr. és John F. Kennedy egyfajta reinkarnációjaként próbálta 'eladni' magát. Az 'amerikai álom' érvényességét hangsúlyozta és azt, hogy a 'fáklya' egy új, Vietnam-utáni nemzedék kezébe kerül. Politikai üzenetének középpontjában az a gondolat állt, hogy ő felül fog emelkedni a pártok közötti, az etnikai és egyéb választóvonalakon Dr. King szellemében.

John McCain személyes története a 'magányos' amerikai hősé, aki utolsó leheletéig harcol a bürokrácia, a korrupt politikai gyakorlat ellen. Ő is - Barack Obamánál több joggal - azt a képességét hangsúlyozta, hogy felül tud emelkedni a pártpolitikán, hiszen korábban olyan demokratákkal együtt nyújtott be jelentős törvényjavaslatokat, mint Edward Kennedy, Russell Feingold vagy Joseph Liebermann, miközben Obama szenátor, legalábbis 2007-ben, a legpártosabb, legliberálisabb törvényhozónak bizonyult. Barack Obama 'ítélőképességről' beszélt, míg John McCain 'tapasztalatról'. Számos ember gondolta úgy, hogy ez utóbbiból McCain szenátornak szinte túlságosan sok van. Több választópolgár fejezte ki aggodalmát a korával kapcsolatban, mint ahányan a fenntartásukat hangoztatták Obama szenátor kevert etnikai háttere miatt. A faji/etnikai kérdést illetően az ún. (és részben mítikus) Bradley-hatás elsősorban azért nem játszott döntő szerepet, mert azok, akik nem szavaztak volna afro-amerikai jelöltre, általában nem szavaztak volna demokrata jelöltre sem.

Kommunikáció és média. Az Obama-csapat rendkívül hatékony választási gépezetet működtetett a legújabb technológia, így például a blogok felhasználásával. Helyi választási irodák sűrű hálózatát hozták létre korábban nem látott nagy számú önkéntessel és fizetett alkalmazottal. A demokraták a szinte kimeríthetetlen pénzügyi forrásaiknak köszönhetően gyakorlatilag akit akartak, el tudtak érni, s ilyen módon a republikánusok fölé tudtak kerekedni az egyik legfontosabb területen, a mozgósítás terén. A republikánus stratégák ugyanakkor egy kissé ódivatúnak bizonyultak, amennyiben szinte kizárólag elektronikus levelekre, telefonbankokra és automatizált telefonhívásokra támaszkodtak. Sokkal kevesebb pénz állt a rendelkezésükre alkalmazottak felvételéhez, és önkénteseik se voltak annyira lelkesek, mint a demokratákéi.

A kampány hangneme időnként nagyon éles volt, és egyik párt sem vethet túl sokat a másik szemére a negatív kampány (sárdobálás) miatt, noha a republikánusok többször támadták Barack Obama személyét, mint a demokraták John McCainét. Ezt a demokraták maguknak is köszönhetik, hiszen a jelöltjük személyét állították a kampányuk középpontjába. Barack Obama eddigi rövid politikai pályafutása miatt erre rá is kényszerültek. A főáramhoz sorolható médiumok többsége korán Barack Obama mellé állt és elfogult volt (korábbi kedvencük) Hillary Clintonnal és (másik korábbi kedvencük) John McCainnel szemben. Ugyanakkor azonban kérdéses, hogy mennyire tudták befolyásolni az amerikai választókat, akiknek döntő többsége nem olvassa a The New York Times-t és nem nézi az NBC politikai műsorait sem.

A Bush-tényező. Az egyik legsúlyosabb kolonc, amit John McCainnek cipelnie kellett, George W. Bush nyolcéves elnöksége volt. Bush elnök olyan alacsony népszerűségi mutatókkal rendelkezett, mint Richard M. Nixon a Watergate-botrány idején. A Bush-adminisztrációt az emberek többsége nem csupán arrogánsnak, hanem inkompetensnek is találta. A legtöbb ember - inkább kevesebb, mint több joggal - az utóbbi hetek gazdasági és pénzügyi nehézségeit szinte kizárólag Bush elnök nyakába varrta (holott a Clinton-kormányzat több intézkedése is hozzájárult egyes pénzügyi szervezetek felelőtlen gazdálkodásához). Egy népszerű elnök sokat tehet saját pártjának jelöltjéért. Ronald Reagan népszerűsége nagy mértékben hozzájárult George H. W. Bush elnökké választásához 1988-ban. Reagan népszerűsége az amerikai történelemben egy aránylag hosszú időn keresztül érvényesülő hagyományt tört meg. 1945 után egyik nagy amerikai párt sem volt képes kettőnél több egymást követő ciklusra meghódítani a Fehér Házat.

Következtetés:

Barack Obama nincs irígylésre méltó helyzetben. Olyan nagy várakozásokat keltett mind otthon, mind külföldön, hogy azoknak lehetetlen eleget tenni. Már a kampány alatt két Barack Obama szólt a belpolitikai kérdésekről: egy liberális a politikai paletta baloldalán, és egy centrista. Az előválasztásokat az egyes számú, míg az elnökválasztást a kettes számú Obama nyerte. Nem lehet egyszerre kielégíteni a két választótömböt. Valószínűleg 'középről' próbál majd kormányozni, de a kérdés az, hogy olyan elkötelezett liberális kongresszusi vezetők, mint a szenátusi többség feje, Harry Reid, és a Képviselőház elnöke, Nancy Pelosi, valamint az olyan érdekcsoportok, mint például a szakszervezetek, nem fogják-e túlságosan balra tolni. A demokratáknak el kellene kerülni azt is, hogy hubris legyen úrrá rajtuk.

Amellett, hogy a Fehér Házat birtokolják, többségben vannak a Kongresszus mindkét házában is, ráadásul Barack Obamának alkalma lesz egy vagy két liberális beállítottságú új tagot kinevezni a szövetségi Legfelső Bíróságra. Ilyen módon a kormányzat mindhárom ága a liberálisok ellenőrzése alá kerül. Hiba lenne a Demokrata Párt részéről azt hinni, hogy felhatalmazást kapott egy 'radikálisan liberális' program megvalósítására. Ami a külügyeket illeti, Barack Obama számos kényelmetlen ügyet örökölt Iraktól Afganisztánon és a kialakuló erőközpontok jelentette problémákon át az energiabiztonságig. Egykori példaképe, John F. Kennedy, a 'legjobbakat és a legokosabbakat' gyűjtötte maga köré, és az Egyesült Államok mégis belemerült a megnyerhetetlen vietnami háború mocsarába, míg otthon az évtized végén már konzervatív újjászületés követte a nagyszabású társadalomformáló próbálkozásokat.