Ország:

Magyarország

Tárgy:

Strukturális hiányosságok Magyarország mint EU tagállam működésében

Bevezetés

A magyar kormányfő diplomáciai baklövése, ahogy a márciusi informális brüsszeli csúcstalálkozón vesztes pozícióból igyekezett ütemet diktálni Európának, meghökkentette az európai közvéleményt.  A diplomáciai szabályok felrúgásával, a meghatározó szereplők negligálásával sikerült elérnie, hogy az EU vezető politikusai egyre nagyobb távolságot tartanak Magyarországtól; az intézményes rendszerben a magyar kormányzat leszerepelt. Ezzel párhuzamosan a sikeresség látszatát a kormányzat személyes európai politikai kapcsolataival megkísérli ugyan fenntartani, de egyéni érdekérvényesítésnél többre nem kerül sor. A kormányzati és a diplomáciai nemzeti intézmények működtetését a régi klientúrára, illetve az ehhez kapcsolódó működési logikára épülő folyamatok jellemzik.

Elemzés

Magyarország működőképessége immár kételyeket ébreszt nemcsak országhatáron belül, hanem azon kívül is. Ezek a kételyek már rég nem a belpolitikai csatározás terepén jelentkező csatazaj okozta effektusok. Magyarország a nemzetközi gazdasági válság fókuszába került. Az egykoron sikeres "Musterknabe" ma már nem példamutató, nem tekinthető sikertörténetnek, de még unalmas, színtelen, szürke országként sem emlegetik többé.

Az EU csatlakozás akár sikeres felzárkózást, működő gazdaságot és közigazgatást, kiegyensúlyozott demokráciát is eredményezhetett volna Magyarország számára. Beolvadhatott volna a jómódú, ámbár nem mindig vibráló, innovatív, dinamikusan fejlődő nyugati országok közösségébe. Az EU csatlakozásnak ugyanis nem természetes velejárója, hogy egy csatlakozó ország a felzárkózási folyamat megkoronázásaként, a tagságot követően lendületét veszítse. Az európai közösség bővülése általában - Magyarország példáját leszámítva - azt mutatta, hogy a tagság és az ezzel járó új kibővült lehetőségek tovább serkentik az integrálódást, erősítik a pozitív gazdasági és társadalmi folyamatokat. Írország és Portugália legékesebb példái ennek, de Szlovénia és Szlovákia esete is mutatja, milyen eredményhez vezethet egy átgondolt és megvalósított tudatos kormányzati politika. Magyarország - részben belpolitikai reflexek hatására - száműzte a 2002 előtti eredményeket, felszámolta sikeres kormányzati intézményrendszerét, megbélyegezte azokat, akik abban részt vállalhattak. Az államhatalom intézményrendszerének leépítésére más okok miatt is sor került. 2002-őt, majd 2006-ot követően a folyamatosan átalakuló minisztériumi intézményi struktúrákban a kormányzat képviselői nem rendelkeztek azokkal az ismeretekkel, amelyek elégséges feltételül szabhatók az államhatalom működését vezénylőkkel szemben. Leépült a teljes magyar közigazgatás, eltűnt a szakértelem, eltűnt a stratégiai gondolkodás, eltűnt az intézményi emlékezet mint referenciapont. Ezt maga a magyar miniszterelnök tette érzékelhetővé mindenki számára Európában, amikor előállt az előre nem egyeztetett, saját szakértői előtt sem ismert, külső tanácsadó cég által kidolgozott javaslatokkal, és az intézményes egyeztetési és érdekérvényesítési folyamat írott és íratlan szabályait felrúgva próbált Közép-Európa gondjaira választ találni. Ezt a javaslatcsomagot próbálta elfogadtatni valamennyi uniós tagállammal, valamint az Európai Bizottsággal a március eleji rendkívüli csúcstalálkozón Brüsszelben. A kudarc kódolva volt.

Az európai média által mindig tolerált, támogatott, kisegített szociálliberális koalíció pártjai elveszítették a nemzetközi sajtó szimpátiáját is. Sorra fordulnak velük szembe a nyugat-európai vezető médiumok szerkesztői, újságírói. Immáron számukra is megmagyarázhatatlanná váltak a magyarországi folyamatok. Mindez az országimázs szempontjából is mélypontnak tekinthető.

A gazdasági, intézményes, társadalmi, szociális, humánerőforrás válsággal megterhelt Magyarországon megkezdődött a felkészülés 2011-re, az EU elnökségi feladatok ellátására. Ebben a helyzetben ma szinte teljesíthetetlennek látszik akár egy "csak legyünk túl rajta" jellegű féléves elnökségi periódus levezénylése is. A magyarországi parlamenti pártok - az ellenzék kezdeményezésére - ugyan ötpárti konszenzus keretében "felügyelik" az elnökségi felkészülést, a tényleges felkészülést megalapozó döntések azonban mégis ez intézményes együttműködést megkerülve születnek. Az elnökségi feladatokra készülő csapatról dezinformációkat ad a kormányzat. Az elnökségi felkészülés ugyanis tulajdonképpen lehetőség a jelenlégi kormányzat által politikailag megbízhatónak tartott, s többnyire mind nyelvileg, mind szakmailag felkészületlen tisztviselők pozícióba juttatására.

A jelenlegi politikai realitásokat figyelembe véve az EU elnökségi stafétabot átvétele előtt jó fél évvel kerül sor Magyarországon parlamenti választásokra, és a mai felmérések alapján kormányváltásra is. Az új kormány politikai és intézményi öröksége minden jel szerint elégtelen lesz ahhoz, hogy - erre építve - Magyarország sikeresen válhasson az európai intézményrendszer fő motorjává. A Lisszaboni Szerződés várható hatályba lépése a magyar elnökségi periódus előtt a terheken jelentősen enyhíthet majd, de az elnökségi feladatok generálisan senkire sem válnak átruházhatóvá. Ezzel összefüggésben elkerülhetetlenné válhat a most menekülési utat választó felelős magyar külügyminiszternek, a kormánypárt EP választási listavezetőjének, leendő európai parlamenti képviselőjének politikai és erkölcsi számvetése európai szinten is.

Következtetés

A magyar kormányzat légüres térbe került, hitelessége szinte minden területen kétségessé vált. Az intézményrendszer látszattevékenyégének kudarca nem feltétlenül zárja ki a személyes kapcsolatokon és hálózatokon keresztül érvényesülő egyéni érdekek érvényesíthetőségét. Hiteltelenül és személyi klientúrarendszerrel, szakmaiság mellőzésével azonban az Unió motorját jelentő féléves elnökség kimenetele bizonytalanná válhat. Magyarország - akárcsak az Európai Unió - számára az igazi próbatétel a felhalmozott deficit ledolgozása, a hitelesség és kiszámíthatóság helyreállítása, és ezáltal a közösségi kohézióhoz történő újbóli hozzájárulása jelenti.